Apaépítők – egy magyar példa

Megismertünk olyan példákat is a projektünk keretében, amely Magyarországon már jól működik. Erre egy jó példa az Apaépítő.Az Apa + én olyan hétvégéket szerveznek, ahol édesapák és gyermekeik minőségi közös időt tudnak egymással eltöltetni. A szervezet szlogenje is ez: Apa + én – van időnk. A hétvégéknek mindig van egy kerettörténete és miközben a célért közösen küzdenek a családok, olyan feladatokat kell együtt megoldaniuk, ahol szükségük van a másik segítségére. Természetesen a hétvégék során mindig a játékra és az egymással töltött idő milyenségére kerül a hangsúly. Egy év alatt 10 sikeres tábort szerveztek, ami mutatja, hogy elég nagy érdeklődés van ilyen programokra. A vállalkozás 2018 júliusában indult, Apaépítő néven. Egy évre rá megváltoztatták a programjaik nevét Apa + én hétvégékre, mert úgy érezték így egyértelműbb, hogy a főszerepben az apukák és egy gyermekük kapcsolata, közös ideje van. 

Kapcsolódó hírek

Sorry, the comment form is closed at this time.

CLOSE
CLOSE