Az utcaközösségek lehetnek a települési közösségépítés alapkövei Magyarországon is

Mozifilmekben gyakori jelent, hogy az utca lakói összegyűlnek, akár egy piknik keretei közt és megvitatják a közösségük ügyes-bajos ügyeit. De ez nemcsak egy filmes fordulat. Az utcaközösségek számos országban a részvételi demokrácia kulcselemei. Ezek az alulról szerveződő demokratikus fórumok teszik lehetővé a lakosság számára, hogy részt vegyenek a településük döntési folyamataiban, valamint erős közösséggé formálódjanak.

 „A fejünk felett döntenek. Nem kérik ki a véleményünket. Az én véleményem úgyse számítana.” Számtalanszor hallhatjuk ezeket a mondatokat az utcán egy települési fejlesztés kapcsán. Ennek egyik oka, hogy Magyarországon nincs még kialakult gyakorlata a lakosság bevonásának a településfejlesztési folyamatokba. A fogadóórákon és lakossági fórumokon elhangzottak gyakran elvesznek a bürokrácia útvesztőiben, így a lakosság lelkesedése okkal csökken a helyi ügyek iránt. Erre a problémára adhat megoldást az utcaközösség intézménye.

Az utcaközösség a társasház mintájára szerveződő, területileg lehatárolt szervezet. Az egymáshoz közel élő emberekből létrehoz egy valódi közösséget, melyben a közös döntsek és programok révén erősödnek az emberi kapcsolatok és a közösség érdekérvényesítő képessége. Előnye, hogy becsatornázza az helyi emberek véleményét és hozzájárulásait az önkormányzat számára, mely számol ezzel és értékeli. Ezáltal növekszik a helyben élő emberek megelégedettsége, a közügyek iránti érdeklődése és a meghozott politikai döntések elfogadottsága.

Az alulról szerveződő utcaközösségek intézményének az USA-ban és Európa több országában is vannak hagyományai, valamint az utóbbi évtizedekben a Duna Stratégia és a V4-ek területén is megjelentek hasonló közösségek.  Ezek jó példával járnak elől, miként erősödtek meg a helyi közösségek, és részvételük a döntéshozatali folyamatokban. Azonban ezidáig nem készült még egy hazánkra is sikeresen adaptálható módszertan az utcaközösségek működéséről.

A Katolikus Egyetemisták és Főiskolások Egyesülete arra vállalkozott, hogy ezeket a mikroközösségekhez kapcsolódó nemzetközi jógyakorlatokat összegyűjti, kutatási, elemzési munkával tanulmányozza a működésüket és 2020-ra összeállít egy módszertani szakmai anyagot a tapasztalatokról. Mindennek sikeréhez kiépített egy nemzetközi hálózatot, kompetenciafejlesztő- és közösségépítő tréningeket szervez, valamint közös szakmai programok, műhelymunkák és tanulmányutak biztosítják a gyakorlati tapasztalatok átadását.

A program az EFOP-5.2.2-17-2017-00084 számú Utca, Köz: Közöd Van Hozzá. Transznacionális Jó Gyakorlatok Alkalmazása A Helyi Közösségek Módszertani Támogatására című projekt keretében kerül megvalósításra. A projektről bővebb információk elérhetőek a https://kefe.hu/projektek/efop-5-2-2/ honlapon.

Kapcsolódó hírek

Sorry, the comment form is closed at this time.

CLOSE
CLOSE