Élmények apák és gyerekek számára az Apaépítők szervezésében

A megismert Apa+Én szervezet nagyon sok olyan kreatív élményprogramot szervez, amely valódi élményt nyújt apák és gyerekek számára. A ’Lakatlan sziget’ Apaépítő programon például a Dunakiliti Vadvízi kempingből 2011-ban, majd elveszett Lajost kell megtalálni, egy palackposta segít a nyomára bukkanásban. Ez egy háromnapos program, ahol a résztvevő családok a Dunakiliti Vadvízi kempingben közösen sátrat vernek, tüzet raknak, majd dunai evezés, horgászás vár rájuk. Közben igyekeznek Lajost – akiről időközben kiderül, hogy egy frizbi – megtalálni. Esténként közös főzés, bográcsozás vár a családokra. Az ’Apa és én száguldunk’ két napos Apaépítőn a családok trabantversenyben vehetnek részt a velencei tó körül. Egy autóban 2 páros tud utazni. Este is az autóké a szerep, bevásárlókocsikból maguk is „versenyautókat” alakíthatnak ki a résztvevők. Titkosügynökökké is válhatnak a párosok, az ’Apa meg én titkos küldetésen’ két napos hétvége keretében. Itt a feladat, hogy korábban egy Remete által védett Taktikum energia cellákat megtalálják és megvédjék a gonosz elől. 

Kapcsolódó hírek

Sorry, the comment form is closed at this time.

CLOSE
CLOSE